|
|
|
|
Mit jelent az a szó, hogy tanúsított "biokozmetikum"
|
|
A tanúsított biokozmetikumok minőségben meghaladják a natúrkozmetikumokat azáltal, hogy lényegében olyan "natúrkozmetikumok" amelyek eleget tesznek az EU bio- ill. ökológiai kozmetikumokra vonatkozó szabályozásának, illetve az adott tagország EU szabályozásnál szigorúbb előírásainak. Magyarországon a biokozmetikumokra vonatkozó érvényes rendelet értelmében az összes anyagmennyiségre vonatkoztatott anyaghányad több mint 95%-nak tanúsított ökológiai gazdálkodásból kell származnia. Ezen felül a gyártó üzem ökológiai (bio)kozmetikum készítési technológiájának meg kell felelnie az ökológiai kozmetikumok előállításával kapcsolatos szigorú előírásoknak. Mindezt tanúsíttatni kell, azaz mind a termékek ökológia anyaghányadára, mind a gyártóüzemre vonatkozóan, olyan tanúsító szervezet által, amely bio/ ökológiai kozmetikumok illetve biokozmetikum előállító üzem tanúsítására akkreditációval rendelkezik. Magyarországon ez a szervezet a Biokontroll Hungária Nonporfit Kft.
(2008.09.17. 11:30:38)
|
|
|
|
Mit jelent az a szó, hogy "bőrbarát" kozmetikum?
|
|
Termékeink között azokat a kozmetikumainkat, amelyek több paraméterben meghaladják a hagyományos "vegyi" kozmetikumokat, viszont pl. a hatás szempontjából fontos egy-egy szerkezeti összetevő (mint pl. kollagén hidrolizátum, ichtiol, stb.) miatt nem lehet natúrkozmetikum, bőrbarát kozmetikumoknak nevezzük.
(2008.09.17. 11:30:58)
|
|
|
|
Mit jelent az a szó, hogy "natúrkozmetikum"?
|
|
A natúrkozmetikumok olyan arc- és testápolási készítmények, amelyek előállításához csak és kizárólag természetes eredetű alapanyagokat (gyógynövény-, zöldség-, gyümölcs- pulpokat, dzsúzokat, kivonatokat, értékes növényi olajokat, illóolajokat, növényi glicerint, természetes emulgeátorokat mint pl. szójalecitin) használnak. Ezzel szemben a termékek nem tartalmaznak kőolajszármazékokat, mint pl. vazelin, paraffinolaj; szilikonolajat, mesterséges szinezékeket, elölt állatokból származó vegyületeket, (mint pl. kollagén) etoxilált emulgeátorokat, GMO növényekből származó anyagokat, , propilén glikolt. Tartósításukhoz nem alkalmaznak parabén és izotiazolin típusú tartósítószereke, tionizáló sugárzást, ezüst sókat. A hajsamponok, tus- és habfürdők S.L.S. és S.L.E.S.-mentesek.
(2008.10.13. 19:41:24)
|
|
|
|
Hírek
|
|
Tisztelt vásárlónk!
Amennyiben webes regisztrációjával kapcsolatban kérdése van, készséggel állunk rendelkezésére az ugyfelszolgalat@biola-naturcosmetics.com e-mail címen. Köszönjük!
(2009.09.30. 15:25:17)
|
|
|
|
Milyen termékek használatát javasolják dezodornak
|
|
A natúr és a biokozmetikumok területén a dezeodorok izzadást mérséklő testpermetek, amelynek oka az, hogy a verejtékmirigyek drasztikus kontrakcióját előidéző alumínium sókat nem tartalmazhatnak, mivel ennek számos egészségügyi okból kevéssé előnyös az alkalmazása. Tartós használata megnöveli a kockázatát a nyirokkeringési zavaroknak, összefüggésbe hozták a mellrákkal és a központi idegrendszerben való akkumulációjával kialakuló idegrendszeri problémákkal, amelyről számos toxikológiai szaklapban publikáltak adatokat.
Tehát az ilyen jellegű, egészséget kímélő dezodorokat 4-6 óránként ismételten ki kell vinni az ápolandó bőrfelületre. Amennyiben túlzott mértékű állati eredetű fehérje bevitel van, és a szervezet a verejtékmirigyeken keresztül is próbál megszabadulni a protein feleslegtől, akkor szintén látszólag kevésbé hatékonyak az ilyen típusú dezodoráló készítmények.
Ezt bármely natúr, vagy biokozmetikum gyártó dezodoraira ugyanígy érvényes.
Aktív sportolás esetén figyelembe kell venni azt, hogy a szív terhelése és a hőháztartás egyensúlya szempontjából is fontos a verejtékezés. Ezért ennek blokkolását, vagy drasztikus csökkentését nem célszerű előidézni. A natúr és biokozmetikum kategóriába tartozó dezodorok csak mérséklik az ízzadmány képződését és a verejtékezést.
A parfümök illatosító készítmények és más terméktípust képeznek. Céljuk a bőrön maradó Pld. az EDT-k (eau de toilette) esetén 1 óráig, a parfümök esetén 3 óráig kellemes illat biztosítása. A natúr és bioparfümök esetén ezt természetes illóolajok keverésével és hígításával érik el.
(2009.11.15. 15:57:41)
|
|
|
|
Minta vásárlása a termékekből?
|
|
(2010.05.13. 14:59:28)
|
|
|
|
Kulfoldon(Amerikaban) elunk. Lanyom arca rosaceas.
|
|
Tisztelt Felhasználó! Lánya magyarországi referencia kozmetikáinkban a honlapunkon szereplő kezelési program és aktuális bőrállapota alapján vehet igénybe kezelést. Szükség esetén, amerikai kozmetikusa, szakképesítése igazolását követően, PAY-PAL-os fizetési móddal, rendelhet professzionális termékeink közül, DHL-es szállítási móddal. Mint magánember viszont arclemosásra a BIO BÍBOR KASVIRÁG ARCTEJET (BIOLA030), nappali arckrémként pedig a nedves bőrre felvitt SZALMAGYOPÁR-ÁFONYA NAPPALI ARCKRÉMET ajánljuk.
(2010.05.17. 9:00:44)
|
|
|
|
Szeretném megtudni hogy állatokon is tesztelik-e a termékeiket?Üdvözlettel
|
|
Állatokon a termékeinket nem teszteljük, mert összetevőként csak ismert, több évtizedes toxikológiai, és bőrgyógyászati tapasztalatokkal rendelkező természetes anyagokat alkalmazunk.
(2010.05.21. 0:33:06)
|
|
|
|
A regisztráció során kapott aktiváló linkre kattintva nem történik semmi. Mit kell tennem?
|
|
Az operációs rendszer beállításától függően a regisztrációt követően kapott e-mailben lévő aktiváló link nem mindig nyitható meg közvetlenül. Ilyenkor érdemes megpróbálni a kapott link internet böngészőbe történő bemásolást. Ha ennek ellenére nem történik semmi, akkor legyen szíves felvenni az ügyfélszolgálattal a kapcsolatot.
(2010.05.24. 14:01:36)
|
|
|
|
Budapesten és Szentendrén kívül hol vásárolhatók meg a termékek?Például Debrecenben árusítja valaki,esetleg Kecskeméten? Köszönettel:Pellei Éva
|
|
Tisztelt Pellei Éva! Budapesti elárusító helyeinkkel kapcsolatban fentebb talál listát. Kecskeméten az Alföld Áruház BIO Csemege üzletében, az Alföld Áruház oldalában a BARA Natúraboltban, a Napsugár BIO ABC-ben (Szabadság tér 3.) kaphatók a termékek. Debrecenben egyelőre nincs még forgalmazónk.
(2010.05.31. 14:48:08)
|
|
|
|
Érdekelne, hogy ezek a faktor számoknak mi a szerepük? Mert látom, hogy az új termék 10 faktoros.És médiából azt halljuk, hogy minél nagyobb faktor számu annál jobb. Ha ezt használom nem fogok leégni? Persze tudom, hogy nem fogják azt írni, hogy lefogok égni, és jobb lenne, ha nagyobb faktor számu terméket vásárolnék. De kíváncsi vagyok e termék hatékonyságára. Köszönöm
|
|
Tisztelt felhasználó! A COLIPA 2006 szabályozása szerint a faktorszám azt jelzi, hogy a termék az UV A és B sugárzás milyen dózisa ellen véd. A jelenleg általánosan elfogadott vizsgálatok alapján, SPF10-től SPF50+-ig történik a minősítés. Cégünknek SPF10-es és hamarosan (2010. július végén) megjelenő SPF50-es terméke van. Sajnos az SPF20-25 faktorú termék vizsgálata csak a jövő évben fejeződik be.Ezért továbbra is azt kell tanácsolnunk, hogy d.e.10 h és d.u. 15h között kerülje a napon való tartózkodást, és bőrének fényérzékenységétől függően az SPF10-es faktorú natúr és biotermékekkel leégés veszélye nélkül 15-30 percet tartózkodhat teljes napfényexpozícióban a fenti intervalumon kívül, azaz d.e. 10h előtt és du.15h után.
(2010.06.09. 21:01:37)
|
|
|
|
Győrben forgalmazza valaki a termékeiket?
|
|
Győrben keresse Maeda Norikot a 06 30 895 2102 telefonszámon.
(2010.06.09. 23:33:04)
|
|
|
|
tisztelt biola. a 11 ker-ben a holdboltban lehet kapni a termékeiket kivéve a babasampont amihez én ragaszkodom,miért csak azt nem?köszönöm
|
|
Tisztelt Felhasználó!
Az, hogy egy termékeinket forgalmazó üzletben mely lakossági termékünk található meg, az az üzletvezető hatásköre. Ha Önök keresik a terméket, az üzlet rendelni fog, és mi készségesen szállítunk.
(2010.06.16. 9:01:32)
|
|
|
|
Ez itt egy tesztkérdés.
|
|
(2010.07.06. 13:40:43)
|
|
|
|
Vásárlás előtt szeretnék tanácsot kérni: melyik arcápoló terméket ajánlják? 42 éves vagyok, mondhatni normál bőrtípusú, bár kissé tág pórusokkal, nem ráncos, de enyhén pettyhüdt, megereszkedett bőrrel (télen hajlamos egészen élettelen, szürkés árnyalatot felvenni). A bio hársból kaptam 1 mintát a kezemre és annyira finom és könnyű volt, hogy az arcomra is kipróbáltam (nagyon kellemes volt), hasonlóan könnyű szert szeretnék az arcomra is. Köszönettel, Tímea.
|
|
Kedves Tímea! A BIO BÍRS-JÁZMINPAKÓCÁS ARCKRÉMET vagy nyáron a BIO BÍBORKA ARCÁPOLÓT javasoljuk.
(2010.07.08. 19:34:46)
|
|
|
|
Régebben meglehetett nézni az összetevöket-ingredients, most nem lehet. Miért? Az összetevök a legfontosabbak ez hiányában, nem tudok rendelni. luca
|
|
Kedves Luca!
A BIO termékek összetevő listája megtalálható. A natúr termékek esetében, amennyiben ügyfélszolgálatunknak megírja, hogy milyen anyagokra érzékeny, a megrendelés előtt a vásárolni kívánt termék INCI listáját megküldjük.
(2010.07.22. 5:34:30)
|
|
|
|
A megrendelést követően hány napon belül kapom meg a terméket?Kártyás fizetés lehetséges?
|
|
Megrendelést követően két munkanapon belül útnak indítjuk a megrendeléseket DPD futárszolgálattal. A megrendelt árú feladását követő első munkanapon történik a kézbesítés. A regisztrációkor, illetve a megrendeléskor megadott telefonos elérhetőség nagyban meggyorsíthatja a megrendelt csomag átvételét.
Természetesen a megrendeléskor rögzített bankkártyás fizetési opció választásakor a rendszer felkínálja a bankkártyás fizetést. A rendelés ezen esetben a sikeres bankkártyás fizetés megtörténtekor rögzül.
(2010.07.30. 10:36:39)
|
|
|
|
Szegeden forgalmazza valaki a termékeket?
|
|
Forgalmazóinkra vonatkozó információkat a Bemutatkozás/Forgalmazók menüpont alatt találja meg.
Keresse Szendrei Noémit noemi.szendrei@biola-naturcosmetics.com
(2010.08.13. 19:00:52)
|
|
|
|
Pécsett hol tudom megvásárolni a termékeket?
|
|
Petrekanics Zora KFT, 7629 Pécs, Bocskai u. 3.
(2010.08.17. 12:44:56)
|
|
|
|
Tesztkérdés
|
|
(2010.08.29. 20:06:19)
|
|
|
|
Tesztkérdés
|
|
(2010.08.29. 20:06:55)
|
|
|
|
Tesztkérdés
|
|
(2010.08.29. 20:08:51)
|